a szisztematikus káosz rendszere

“Emlékszem többször hazudtam az anyukámnak. Volt erre egy bevett módszerem.
Mikor este hazaért a munkából, az volt az első dolga, hogy feljöjjön a szobámba, hogy köszönjön s elbeszélgessünk. Ilyenkor többször úgy tettem mintha aludnék, emlékszem, izgultam is, nehogy rájöjjön, hogy ébren vagyok.
Nem tudom miért csináltam..
hazudtam, becsaptam az anyukámat.
Persze mikor kiment az ajtómon, már bántam az egészet.
Elkezdtem sírni,s végül álomba sírtam magam.
Ez többször is megtörtént..
nem tudom miért csináltam.

neked mit jelent a szabadság?
szerintem mindenkinek mást..
vagy a szabadság illúziója jelent mást.
de a leggyakoribb eset, hogy az illúzióval vagy elfoglalva, pedig az messze áll a valótól (képzeletbeli füst kifúj),
bár tök mindegy, ha már egy kicsit is érdekel a téma, az szép.
néha elég ha közel jársz az igazsághoz, vagy épp csak felfogod annak jelentőségét.
megtiszteled a dolgot, amit tehetsz, ami vagy.
csoda az egész, bármit mondasz..
egy átkozott csoda.

szabadok vagyunk

hát kell ezt magyaráznom,
nem,
ilyenkor nem szabad írni.
tegyük fel, (csak tegyük fel) hogy művész vagyok.., na ilyenkor a művészek nem alkotnak jól, de azt hiszik, hogy a legcsodásabban írják le az élet értelmét.

kérdés: a te életednek mi az értelme?
úgynézki az enyémnek van

szerintem olyan életnek nincs értelme, amelyik önmagáért él, úgy értem tudatosan, na lehetne ezt ragzani,de nám fogóm

bizonyos együtteseken belül, különböző tünetek mutatkoznak. ha mondjuk egy mesebeli (3 napos) műhelymunkán veszel részt, megkapod a tüneteket, megkaphatod..
pl. van az az undorítóan kellemes érzés, amit akkor érzel mikor valami olyat próbálsz csinálni a testeddel, elméddel, amit még soha,s a motor próbál ellenálni, de belepiszkálsz ebbe a bensőbe, s mintha fájdalommentes turkálást éreznél a gyomrodba vagy ilyesmi.. (jajtudód..)

szóval volt egy előkurzus, egy fesztivál, s ezt meg nevezhetjük utókurzusnak, ezzel együtt most úgy érzem, egy hétig csak feküdnék valami kellemesen meleg folyadékba s lötyögnék, miközben töltik belém a kaját, néha átmasszíroznak, igen, kb. ez kéne ahhoz, hogy most, így reggel, ne érezzem azt amit én csak úgy hívok, “reggeli rokkantság”.
mikor felkelsz s érzed az elmúlt két hét mozgásának eredményét a testedben. az izmok fáradtak, a csontok formálódnak, az ízületek szárazak és feszesek, a porcok leváltak , a haj kócos, a bőr vagy megkeményedett, vagy sebbé változott.
de hiába, az egyensúly már csak ilyen, a kellemes tünetek után jönnek a kellemetlenek

egy részünk, koreográfia szöveggel nevezetű tünet

egyre kevésbé látom értelmét ide írkálni,
s ez jót jelent. (elmondom)
ez azt jelenti (kedves nyájas olvasóim, ha léteztek ugyan), hogy olyan csudi dolgok történnek már velem, amiket nem az, hogy nem tudok leírni, csak egyszerűen szégyenlem ilyen formában továbbítani ezeket a jótékony erőket, s nem is tudom lenne e olyan aki érdemes módon tudna leírni ilyen dolgokat, de én nem tudok..(..great challenge to advance) (isn’t it?)

de megtaláltam valamit, amit kerestem, s ez jó, méghozzá egy olyan valamit, ami egyszerre sport és művészet.
a közösség pedig amiben művelkedem olyan erővel bír, olyan hatással van, olyat ad, olyan érzéssel bír.. mint egy finom meleg őszinte ölelés.

ebben a tevékenységben millió irányba, kvalitásba,s módon tudok nyesülni, na mivé, érvé igen!

ciao

szavak nélkül elég uncsi lenne egy blog, úgyhogy valamit csinálnom kell magammal ilyenkor, noszogatni.., de a fenét, jön az, csak hagyni kell teret neki és igénybe veszi

zuhanok. látom a foltokat, fényeket, árnyakat.. alattam, de ez nem sokat árul el az érkezésemről, reményt viszont ad

új embereket ismertem meg, régiekkel találkoztam, csoda, ezek csodák..
egy mosoly, egy érintés, a figyelem, amit kapok.. belém ég, mint egy erős fény a retinámba, s a részemmé válik.

most ennyire voltam képes a szavak dimenzióban, seeya’!

sSssaaááááhhhh ))

gyere hozzám

akkor tudom majd meg, hogy szeretem e, ha hátat fordít nekem..

egy angyal szárnyain vágyok nyugodni,
ott érjenek a nap első sugarai,
érezzem az éjszaka illatát,

minden érzékemmel az imádatba markolok majd

(ah.).

van az a nap, tudod, amikor bármerre mész a bringáddal, szembe fúj a szél, de úgy, hogy gyalog se haladnál lassabban.

van úgy, hogy a lámpának sárgán kell villognia, hogy haladjon az élet.
(ha pest közlekedését nézzük, ez mindig igaz. de most nem vagyok apodiktikus a témát illetően)

van, hogy bármit csinálsz, a piroshoz fogsz odaérni, és mindegy mennyire vagy ügyes, tuti akkor teszed le a lábad, mikor már mehetnél.

nem akarsz útban lenni, de érvényesülnöd kell. nem tudod mit érezz, mikor gyűlölködő arcok köpnek a földre, ha elhaladsz mellettük, (jó esetben a földre..)

nem érted miért dudálnak rád, szórják a gyűlölet rezgését a tarkódnak, pedig te is csak haladni akarsz a célod felé, méghozzá önerőből, s nem károsítva a környezeted, s igazából útban sem vagy.

konzervdoboz vagy a kihalt utcán, amibe egy dühös lélek rúg bele boldogságért nyüszítve hazafelé a keserűségből a reménytelenségbe.

s mégis cirógat a város. a koszos beton rád simul, füledbe súgja javuló ígéreteit, nincs miért, nincs de, nincs ha.. szereted.

hol feszülök, hol nyúlok

megenn üldözéses álmom volt,
üldözőimnek mindig részletes a jellemábrázolásuk, régen nem így volt, akkor inkább raptorok üldöztek,s egyetlen amit tudni lehetett róluk,hogy kitartóak, de mostanában, hát.., talán még ismerem is őket valahonnan,s nem félek, csak azért menekülök,mert akkor az üldöző sem lenne üldöző, kiesnénk a szerepből, azt pedig nem szeretem.

mennem kell, eggyé válok a természettel, annyi energiája van, s most megmutatja, a részévé válok, felveszem a ritmust, ellesem a koreográfiát, beállok lyó lesz..