örök érzés marad, hogy keveset tudok,
de Jimet ez sem érdekli, úgy mint a tartós tej sem,
maga a tej sem, hisz nem iszik..
természetes nedveket kortyol, gyümölcsöt présel, vizet fakaszt, a föld gyermeke.
együtt kutatunk amúgy,néha..
Jim lapátol én pedig egy fáról nézem, majd gyönyörű Ãvben, nagy levegÅ‘vel – mÃg barátom ijesztÅ‘en természetes fejet vág – belevetem magam az ismeretlen verembe, felkészülve a legrosszabbra, de a legjobbat remélve
Ãgy telnek közös napjaink..
persze van, hogy csak úgy vagyunk, megtekerjük az elménket és kiszÃvjuk belÅ‘le a fölösleget, besűrÃtjük a lényeget, leöblÃtve természetesen a föld levével
valójában sose beszéltem Jim-mel, nem váltottunk szót..
gyengébb pillanataimban előfordul, hogy kiszalad pár megszokott verbalitás, ő ilyenkor beenged egy mosolyt a gallérja alá(ahol ki tudja mi történik vele)
mégis, ha összevet minket a történés, meztelennek és ezzel szabadnak érzem magam, barátom társaságában, s mikor nincs jelen, megmarad egy lenyomat, legalább annyi..
a lenyomat pedig egy emlék, eltűnik lassan, beolvad, feldolgozásra kerül, mint minden érintés, legyen az fizikai, szellemi, vagy érzelmi
keressétek meg őt, ha nincs jobb dolgotok, kellemes opció a velelét
búcsúztam
(képpel éppen)
érezlek, érzed?
ott vagy nem, de
érezlek, érzed?
ha ott vagy, rádérzek,
rádkérdezek, rád gondolok,
beléd, köréd gondolok,
lelket gombolok,
összegyűlök és elbomlok..
látom szemedben, nézed magad
szememben, s talán meglátsz magadban,
egyek leszünk, pillanatokra,
apró örökkévalóságokra csupán,
elértelek & megértelek,
élvezkedek.
mosolyt csalsz csintalan,
elragadnálak szélként,
rám borulsz untalan,
elfogadnálak félként.
nálak
van min változtatni,
tettekben megélni mi olvasható
esti mesét nem olvasni,
légy nekem az altató!
sok a miért,
kevés a mert,
rossz lóra tett,
nem nyert,
mert mert.
off a balansz, bár
nem üti meg magát, csak
fáradt,
smár gyűlöli az érzést, mely
mint vaj a pirÃtóson, szÃvén úgy
áradt.
vagy mint az öreg Duna,
a kéjenc Duna, mint játszik
szikláival csevegve,
szavak nélkül, ugye.
eh, szerelmes partok, tudjátok
mit akartok, s a Hold a szél, fájó eszköz
e válasznál kezdetén táncotok.
bénÃtó sav akadály merül fel és fel,
legyen ez is apály inkább, tűnjön el,
vagy fojtson meg, mire fel kÃnoz amúgy,
hagyjon el, múljak el, ébredj fel, Ãgy
vagy úgy..
hétnyi könny ömlik folyóm, folyónkba újra,
dagad,de nem lép rá az útra, nem érzi.
saját magát vérzi, nem figyel, nem ura
kifejezhetetlen nőiességének, nem érti..
min egyszer megszárad a sav, seb, fájó nyom, jelzés marad,
tépett madár, széllel száll, félő a Hold, a szél, a Duna, elragad..
egy vég jön, nem más, nem árt, ha megárt, nem ért, vagy felélt, kérdésre felelt, megért-e, úgy megérte?
hagyaték
űr-tér.
megtérül az utcakő, ha szépen rakod
álmodni tér a jelenet,
álmodni fél a rettenet.
Nos lehet,
hogy lehelet lehet,
meg tehet egyebet is amúgy,
például, hogy odamegy
& gazdag lesz, vagy szegény..
eldől ugyanúgy, mint a partvis a sarokban,
eldől mint a királyok néha,
mint bili, ha kiborul,
mint bokszos,
tornyok sokasága,
sótartók,
rossz ajtók,
beteg lovak,
agyonlőttek,
fák,
meggyötörtek,
lámpák, az útban,
eldöntöttek,
hit az úrban,
s ami lent van fel is kelhet,
valami fel is húzhat, ha bármi letaszÃtott,
lábra állÃthat mi gáncsolt akár,
barát lehet orosz s tatár,
lényeg, hogy a dolgok eldőlnek egyszer,
s ez nem jelent semmit.
álmodjunk filiszteosukkal és sherpákkal,
utópiákkal és előpiákkal, kecskekengurukkal és denevérmajmokkal,
ausztrál téli tájjal ,s napsütötte szibériával,
melegen folyó ásványokkal, pattogó, hencegő midokloriánokkal,
mérhetetlen mértékegységekkel, talpas korsókkal, kanalazó villákkal, cáfoló papÃrfecnikkel, simogató termálvÃzzel, s e mondat végtelenjével..
mosolyra húzza szánk a merész.
a lépés várat magára, de a lépő nem várhat,
s nem is vár..
csibész módon, ahogy él, léptét megindÃtotta,
s gondolatait eldobva (ide), szÃvére hallgat.
az élet rövid lesz, ha nem leszel velem, s
örökké tartó boldog pillanat, ha igen.
minden kiderül, de ha mindenki derül, az
nem egy szokvány akkor,
Ãgy lesz csoda az egyszerű, ha nem bonyolult,
ami megtörténik bármikor.
kezem elvettem már, most tiédre vágyom,
szorÃtani esti sétánkon, mely lénye oly úgy bizonytalan,
minn’ amolyan valóra vált álom..
felelni neked is érted is, az a teher, melyért
halni is,de élni érdemes!
sbár a teher érzés miatt úgy aggódni,
teljesen felesleges..
napjaim végén, a félálmok terén bukdácsolva, szelÃden,
belezuhanok képzelt karjaidba, magamra húzom őket,
s arcodra hajtva arcom, lényedre hajtva lelkem, s pislogásodhoz igazÃtott szÃvemnek hála, sóhajtva, elmerülök suttogó hangodban, furcsa birodalmamban, ahol te vagy a nÅ‘,s nincs más.
life is loudly
“Now you’re alone
You’re so sad on your own
The truth is
We run out of time
Now you’re looking for me
Or anyone like me”
igen
vagy nem
esetleg ugye egy talán,
egy majdnem,
két nemsokára
és számtalan nyugi..
nyugodt vagyok, ennek semmi köze a nyugalmamhoz
mindenesetre eléggé érint ahhoz,hogy elfelejtsem amit valójában jegyezni akartam..
szeretem
érezni mosolyom, melyet alvás előtti
utolsó gondolatom fakaszt.
sokszor már a nap is süt, s olyankor
ez gyönyörűvé gyűrődött, puha, otthoni
testmeleg lepedő, rövidke tébolyulat.
&
minőségivé formálódott hazautak,
amik megpörgetik az óramutatókat.
zenék, melyek úgy, oly módon válogatják,
legalább is befolyásolják (akár kimerevÃtik)
tudatállapotaimat, mint tinisrác az identitását.
&
ismeretlenről az ismeretlenben, egy
ismeretlennel ismerkedni,
ismeretlenül, ismeretlenig,
megismételhetetlenül,
meg nem ismételve,
ismét,
most.
&
egymásnak intő/integető/biccentő kollégák,
azonos méretű csavarok a gépben,
azonos posztra telepÃtett bioelemek,
kibaszott emberek.
türelem.. ez egy fiktÃv dolog, az idÅ‘ sajnos állandó és relatÃv..
teljesen mindegy, hogy türelmes vagy e vagy sem, ez a szó is csak egy gesztust jelöl, s e jel öl..jeee, lol..
teljesÃthetés teljesülhet,
megered az esÅ‘, elfogy a vÃz,
szomjas az ember, meleg a grÃz.
tiltakozások veszik kezdetét megenn,
el kéne szaladnom ha lehetséggel teli a gondolat, meggondolat, el, túlgondolás,
a szer hat (2:46)
leÃrásosodás folyik, s csak cselekvés, történés, kifejezés Ãrodik, dik..
képtelen vagyok éptelenként létezni,
hisz dÃjazásomként célkitűzés lesz úrnÅ‘m a megbÃzott birodalom ég kék még még kövén, melyen csintalan & energiaüzem gyerekek bukfenceznek büntetést, mialatt vÃg álmát alussza a lekvár,
a réteg, melyet kenyérre kennek, rágás nélkül nyelnek, felforralnak és lehűtenek,
anyagokkal vegyÃtenek,s kurvára talpak alatt élnek, mÃg mások az ég alatt vagy körül.
kiürülve/megtelve
my life is different then it was yesterday,
i know, my english is not better today,
maybe mistakes painting my writings, but it’s mine, and i like it anyway, cause it’s me, and i like myself, i like myself because sometimes i don’t.. and that’s how the balance could live
it’s an organism, a being, a simbiot,
an angel and a demon.
billion kind of feelings flying over my head, across my soul, give some weight, take some..
they are natural, instinctive, full of energy, full of life, they are the life, my life..
i could apreciate if i could feel better, feel much clear or with full of love, love somebody for example..
i actually love somebody, but this feeling is a one way street, it’s a littlebit dirty, halfdark, halfshiny, walking street, there’s no cars.., there are roller skaters, bikers, and some dancer maximum, but it’s beautiful, with every day it’s changing the colour, and the moisture..
you should see it(feel it) 
im walking in this street sometimes, its foggy now, Â this haze is touching me, fondle my face, and sleep on it a while..
the whole street is cuddling me on end, and i’m smiling or cryin’ or both or neither, then just be there, in there, out there, everywhere..
korán vidulok fü lileg,
pár arc mosolyog ag yilag,
tehát itt ülök anya gilag,
smindenütt vagyok tuda tilag.
nem lehet minden a legjobb, de mi az!?
elkérem a recepteket kölcsönörökbe,
visszafordÃtani ötlet csak kiröhögve,
dübörög a zsigerek a könyökökbe,
nemigaz?
teljesÃthetÅ‘ életerkölcsösködés folyik szét,
elviselhetÅ‘ méregtelenÃtést lehel a chél,
mindenki lágyan markolja a megfoghatatlant,
érzékelkedünk utazás together..
kiszagolt rigmusok ölelnek exponencial
elvetélt gondolatok élednek táncra
pulzussal érintem a pulzusod
vonyÃtunk lelkesen
nagyon élünk
teljesen
agyon érünk, fele
slegesen
talán
na
s
dübörög
tethetnékem támad,
megteszem rutinból, finoman,
kacsintó mozdulatok áradás pusztÃtja a rombolást
végigÃgérem magam az izgalmas úton,
teljesülhetnékem
teljesülhetne,
bagaméri télen tejet süthetne.
..biztosnak lenni a bizonytalanságban ma elég ahhoz, hogy határozottnak legyünk
anyakönyvezve
anya pedig csak egy van,
apák meg mint postások az égen
én mondjuk tudom kiket igazolok,
nem tudom, érzem, s ha közhiedelem is, hogy
a tudás igazabb mint az érzés, ez valószÃnűleg nem
Ãgy van, te műtrágyaagyú..
a fekete nők aztán tudják mi az a lélek, másuk sincs
egy zsidó nÅ‘ pedig szÃnesebb ma mint bármelyik néger,
az ázsiaiaktól a hideg ráz, a fehérek pedig szörnyen őrültek,
fájnak, fáj itt amúgy mindenkinek minden, csak a jót nehéz érezni,
a többi ösztönös nagyon.
szóval rasszok voltak, vannak, s tűnnek, s ha szerencsém lesz
egy lelkes,colourful,mad maxina jut részemül,s leszünk egy új valami,
ha egyáltalán
s igazolásokat állÃtunk ki, remélem, éltünk, alkottunk, a káoszban találtunk
harmóniát, csodát tettünk, vagy épp pont az ellenkezőjét,
hogy mi az?
érzed te azt(segÃtek, nem szabad egybÅ‘l negatÃvizálni)
bárhogy ülök is ide, ide, betűim árnyékába,tükrébe.. hasonló végeredményre jutok,
ez is csak azt igazolja, hogy az alkotás egy olyan ösztön,
mely az élésre inspirál, igen, egy olyan spirál ami nem magába fordul,
hanem kifelé,s lendületet ad, nem robban, szép vége van, érzéssel érthető lénye,
retinasÃmogató fénye, s pillanatyni-örök élménye,
(fura, hogy a rÃmek sokszor illenek a gondolatba)
tehát használjuk ki amink van és továbbra is egy fontos dolog!
nem más kárára,de önnön magunkért, lényünkért, világunkért:
nyesüljünk érvé!
ezzel is adjunk,
ne csak karácsonykor..:)
terjedelmünk kiszorÃt, pont annyit amennyit terjedünk, törvény, amit leszarok aképp, amiképp az sem érdekel, ha nem vagyok berugwa, miért nem érdekel az ami, ez olyan bonyolult dolog amit egyszerűen is el tudok mondani, nincs értelme érdeklÅ‘dni,na. napersze ez kit érdekelt, mostmár mindegy, did waste yaour time.
annyira összefügg minden, hogy azt érzem már nem is tudok újat Ãrni, talán csak béna vagyok, s nem tudom leÃrni azt amit épp tök jó lenne, ha letudnék.
olvasnak.ezt megtudtam.
najo megyek mert vérzek, de tényleg, majd mostmár szeretnék valamit létrehozni megint, mert felÅ‘rölnek ezek a, leÃrásra váró dolgok.. tüntetnek már, hogy Ãrjon le, Ãrjon le..
s már is a tüntetés tünetein tűnődök, de majd a kádban jobb lesz, ott mindig, na ott mindig ez van..odarakok hat könyvet, újságot,s nézek magam elé, de a fenébeis milyen jól esik. mint az almák, ugye izsák?
pá’h
megjött.
alkotói ciklus, talán bizonytalan időintervallumonként, talán valami numenálisan komplex intézménye az ún. kreativitásomnak, bár ha jobban belegondolok, oly mindegy.
most olyan érzés van jelen, vagyis mostanában, hogy “érik a szÅ‘lÅ‘”, lesz majd egy olyan, még nem tudom milyen lesz, hogy “megérett a meggy”, nos ami a kettÅ‘ között van az érdekes igazán, várom. clear?
tévedtem, még várhattam volna a kövi bejegyzéssel, de most csakazértis leközlöm ezt.
hűn és felelőtlenül,
én.
egy olyan oltárhoz kerülök néha (mostis), ahol érzelemgondolatok és digitális jelek lépnek frigyre, ez egyenlőre nem sok, ha azt nézzük kevés is, ahhoz, hogy megmozgassa az adrenalinköpő manót a testünkben, és még is, ezen a reggelen ültömben izgulva ragadtam meg a nyomkodókat, hogy benyomkodjam magam a világháló egyre táguló csatornájába, sok ötlet anyaméhébe és sok kivitelezés pöcegödrébe.
másh:
épp emésztek pár előadást, hosszabb folyamat ez mint gondoltam. ő (én), nem enged kimondani mindennapi véleményeket, várnom kell olyanokra melyek, szerintem (én) mindennapinak hangzanak, de szerinte (én), nem azok, különlegesek,s elégedett leszek, néha én is (mi).
a hajam olyan mint egy probléma, (addig húzom,hogy.. jaj dehogy) amÃg gondolkozom rajta, hogy megoldjam e, addig nÅ‘, s közben tudom, rég eldöntöttem mit fogok tenni, egyszerűen csak azt hihetem, ha az idÅ‘t megállÃtom a dolog felett részemrÅ‘l, akkor meg tudom változtatni a döntésemet,de ez nem az, ezt egy csúnya, halogatás szóval tudnám jellemezni, nem oldom meg, és nem változtatok, mintha le tudnám gyÅ‘zni magam.
kell e gyÅ‘zni magam felett, persze sose gyÅ‘zhetek és csakis,de tudom hogy álljak, nem a patthelyzetet kell figyelni, az olyan mintha tüzijátékot néznék, semmi értelme, csak látványos, viszont magamat pazarlom vele, s azokat is akikhez közöm van vagy lesz, lehetett volna..,a lényeget annak gondolom, hogy mi az útja, mi a “receptje” ennek a patthelyzetnek, s izmok fejlÅ‘dnek ki ahogy a fekete és a fehér bábu — éve egymásnak feszül.
ez egy álom. de nem szabadna ezt elismernem, mert ezzel elrontom az álmot, ráébresztem magam, tudtam eddig is,de most elvágom a jelképes határok szalagjait,s kikerülök a játékból, ahol semmi nincs már, csak egy kispad.
akkor is álom. tudom mit szeretnék tenni, nem a következÅ‘, hanem a mostani kört állni, én vagyok, nem majd leszek, “csak az itt, csak a most”, ha már figyelembe kell venni az idÅ‘t, de ez nem is igazán az idÅ‘rÅ‘l szól, de jelen esetben nem tudom idÅ‘t jelölÅ‘ szavak nélkül ezt kifejezni. egyszer esetleg feltalálom az érzelemátvÃvÅ‘ lehetÅ‘séget, s akkor Ãmélhez vagy smshez lehet csatolni majd érzelmet, szörnyű lesz, felborÃtanám a világot, fájdalmas lenne,de legalább igaz, nem élet lenne már a neve, valami más, új.
na beleébredek a mai álmomba,
sziasztok
